a new beginning ...

Nem lehet egyszerre látni a dolgok kezdetét s végét.

Quintus Horatius Flaccus

A reptérre Paul jött ki értünk egy hatalmas terepjáróval. Sokszor találkoztam vele, most mégis máshogy láttam. Elmagyarázni nem tudom ezt az érzést, valami fura , de mégis jó érzés. Most sokkal szimpatikusabbnak tűnt . Kedvesen, nagy mosollyal és öleléssel köszöntött mindkettőnket majd udvariasan elvette a bőröndjeinket és bepakolta a csomagtartóba. Ahogy azzal végzett kinyitotta nekem az ajtót majd ahogy beszálltam az autóba , anyának is. Lassan hajtottunk ki a reptér parkolójából a fő útra, illetve a haza vezető útra . Haza vezető út...milyen fura most ezt mondani, ma délelőtt 11 óráig  én még a sacramentoi  csajszi voltam , most meg Los Angelesben, az álmok városában, tartok haza felé a part mentén. Tegnap estig csak hosszas kocsikázások árán láthattam az óceánt, most meg itt vagyok pár méterre tőle, fantasztikus érzés.Nem tudom mi lesz ebből a költözésből , de eddig tetszik az itt lét.

Nem sokat kellett autókázni, mindössze negyedóráig tartott a haza út, közben anyáék beszélgettek míg én inkább zenét hallgattam és álmélkodtam, hogy milyen gyönyörű is ez a város.

- Paul...egyébként mi az utca neve?- kérdeztem halkan mikor kikapcsoltam a zenét és elraktam a telefonomat.

- Elkgrove Ave, egy elég csendes és jó környék, nem kell aggódni, van a közelben egy park, illetve golfozásra is van lehetőség.- mosolygott a visszapillantó tükörbe.

- Köszi, már kíváncsi vagyok.- mosolyogtam vissza rá.

- Maria...- kezdett válaszába de én rögtön félbeszakítottam.

- Csak Mary, légyszi..- mondtam halkan.

- Szóval Mary...tudnod kell hogy nagyon szeretem anyukádat. És téged is kedvellek, de tény hogy jobban meg kell majd ismernünk egymást. - mondta miközben erősen figyelte az utat.

- Tisztában vagyok vele , ne aggódj, nem vagyok maga az ördög, könnyen kilehet velem jönni, csak néha vannak perceim amikor jobb békén hagyni...

-Oh...köszi a jó tanácsot..- mondta majd hirtelen mindketten felnevettünk. Ekkor valahogy úgy éreztem hogy nem lesz itt semmi probléma.- Meg is jöttünk.- szólalt meg hirtelen majd leparkolt az út szélén. Gyorsan kipattant és kinyitotta anyának az ajtót. Én nem vártam meg amíg hozzám ér. Kiszálltam a kocsiból és csak bámultam a házat

- Ez komoly?- söpörtem el a hajam a szememből, majd ránéztem Paulra.- Fantasztikus, nagyon szép. - mosolyogtam majd  elléptem a csomagtartótól hogy Paul kitudja venni a bőröndöket.

- Örülök hogy tetszik, remélem a szobáddal is elégedett leszel , nemtudtam miket és hogyan szeretnél ezért hirtelen felindulásból választottam ki mindent első megérzés alapján. Nem akartam hogy még akkor kelljen válogatni és vásárolgatni amikor megérkezel. Azt szerettem volna hogy ha ideérsz kényelmesen be tudj rendezkedni.- mosolygott mire én hirtelen csak egy gyors "kösz"-t tudtam kinyögni .- Menjünk be.- mondta mire én megfogtam a két bőröndömet.

- Hagyd, Paul, hozom a sajátomat.- mondtam mire ő bólintott és megfogta anya bőröndjeit.

Ahogy a bejárathoz értünk nagyon izgatott lettem, nem is értettem magam, soha nem voltam ilyen lelkes  azelőtt.Mikor beléptünk a házba még izgatottabb lettem. Minden olyan szép volt, pont olyan volt ez a ház mint amit mindig is szerettem volna, meleg színekkel, a berendezés modern és ízléses volt. Nagyon otthonos volt, ahogy körbenéztem, rögtön beleszerettem.
- Mary...a te szobád fent lesz az emeleten...szeretnéd megnézni?- kérdezte Paul.
- Persze...- mosolyogtam
- Akkor indulás, fel a lépcsőn, majd balra.- engedett előre. Először kicsit bizonytalan léptekkel haladtam előre, de aztán  egyre biztosabb lettem és úgy haladtam a szobám felé mint akit puskából lőttek ki.Majd megérkeztünk és megálltunk.- Rajta..- mosolyogtak majd  benyitottam. Egyszerűen leesett az állam. Lila minden lila...a kedvenc színem, az álomszobám.
- Kicsim...azt hiszem mi most egyedül hagyunk, nyugodtan nézz körbe, járd be a házat , mi valószínűleg a nappaliban leszünk.- simogatta anya a vállam mire én csak bólintottam, majd  beléptem a szobámba . Becsuktam az ajtót  és az ágyhoz sétáltam. Végig simítottam az ágyneműn, a párnákon. Minden olyan más. Puha és látszott, hogy minden nagyon drága volt.

El sem akartam hinni, hogy  amit látok az tényleg az enyém, hogy én fogok ott lakni. Saját fürdőszobám és gardróbom volt és mindez csupa lila színű kiegészítőkkel volt felszerelve.Biztos anya volt aki felvilágosította.

A délután további részét azzal töltöttem, hogy körbe jártam a házat és a kertet ami egyszerűen csodálatos volt.A kert tele volt virágokkal, bokrokkal, fákkal amiken látszott hogy folyamatosan karbantartják őket. Tuti , hogy egy profi kertész gondoskodik a szépségekről.
Már hét óra volt mikor rá vettem magam hogy a levegőről, be menjek és megkeressem anyáékat. A nappaliban ültek egy Golden retriever és egy  kis Yorkshire terrier. Mindkettő nagyon édes volt , összebújva aludtak, azonban ahogy meghallották hogy valaki közeleg mindketten felugrottak és vakkantottak egyet.
- Ohh, de édesek.- mentem közelebb majd leguggoltam hozzájuk. A pici kis terrier rögtön rám ugrott, a retriever pedig végig nyalta az arcomat.- Igen, nagyon aranyosak vagytok.- nevettem és simogattam őket.
- A terriert Berry-nek , a retrievert pedig Sally-nek hívják. Berry fiú, Sally pedig lány kutyus. Mindketten nagyon barátságosak szóval biztos jól kijössz majd velük.- nevettek anyáék is.
- Én biztos vagyok benne..- mondtam csukott szemmel mosolyogva mert Sally folyamatosan az arcom nyalogatta... Hirtelen úgy éreztem ismét van családom, újra van apám, vagy valami hasonló aki vigyáz rám, ránk. Anya is boldognak tűnt, nem volt okom kételkedni, és nem is akartam kételkedni Paulban. Igazán rendes embernek tűnt és láttam rajta hogy nagyon szereti anyát is... Már csak a suli van hátra...de szerencsére előtte van néhány napom, hogy megismerkedjek a várossal...


A ház:

 Kutyuk :

Paul:

Maria ...you must accept it.

“Bármit veszítesz, helyette nyersz valami mást.”

(Ralph Waldo Emerson)

Miért én? Miért nekem kell elfogadni mindent, miért én vagyok az akinek mindig a szenvedő szerep jut. miért kellene elfogadnom, hogy kiakarnak szakítani a jól megszokott környezetből, hogy elakarnak szakítani a barátaimtól. Miért ?

Mindenki azt mondja, hogy jó lesz, hogy más lesz az életünk, de én nem akarom hogy más legyen az életünk. Anya azt mondta hogy sokkal boldogabbak leszünk. Persze, ő biztosan az lesz az új férjével, de miből gondolja hogy én az leszek, honnan veszi hogy én szeretni fogom az új helyet, az új életet, az új apát - a sokadikat- és az új embereket. Elegem van abból, hogy anya mindig rosszul választ és 1-2 évnél egyik kapcsolata sem tart. 

A folyamatos költözködés, már nagy a gyakorlatom benne. Dobozolás, apró csecsebecsék csomagolása, törésmentesítése... Tizennyolc éves vagyok és tizenötször költöztem.

- Drágám...bejöhetek?- lépett anya a szobámba.

- Persze.- hajtottam le a fejemet miközben egy képet nézegettem amin a két legjobb barátnőmmel vagyunk a strandon.

- Kicsim, ott is lesznek barátaid, te annyira kedves vagy és alkalmazkodó, gyorsan beilleszkedsz majd. Amúgyis, ez az érettségi éve, gyorsan elmegy majd, és ha egyetemre mész ígyis úgyis elszakadnál a barátaidtól...- mondta mire én nem válaszoltam. A képkeretet beraktam a legközelebb lévő már majdnem teli dobozba majd lezártam azt.

- Miért anya?. Miért nem tudsz már megállapodni egy valaki mellett. Mond, hogy tudod ilyen gyorsan váltogatni a partnereidet? Már nem tudom őket számon tartani.- kiabáltam- Tudod mit? Jobb is hogy elköltözünk, az egész város a te szerelmi életeden csámcsog. És most légy szíves menj ki, ne aggódj, holnap reggelre indulásra kész leszek.- mondtam komolyan normál hangnemben, hidegen.

- Kicsim...- próbálkozott.

- Menj ki, ez még az én szobám, én sem zaklatlak a tiédben.- nyitottam ki neki az ajtót.

- Jól van Maria, akkor holnap találkozunk.- mondta és mikor mellémért adni akart egy puszit a homlokomra de én elhúzódtam. Ahogy kilépett az ajtón becsaptam utána és lerogytam a földre. Szemeimből patakként folytak a könnyek. Csak arra tudtam gondolni, hogy az életem könyvében újabb fejezet zárult le, és csak remélni tudom, hogy a következő fejezet már némi boldogságot is tartogat nekem.

A telefonom és ébresztőórám együttes zörgésére ébredtem . Felkapkodtam a már előző este kikészített ruháimat majd a pizsamát elpakoltam a bőröndömbe. Bevonultam a fürdőszobába és  miután fogat mostam  megmostam az arcom. Jót tett a hideg víz, egyrészt felébresztett másrészt ráébresztett hogy tegnap este csúnyán viselkedtem anyával..Senki sem tökéletes, én sem vagyok az, nem tehetek szemrehányást neki, hiszen ő mindig a legjobbat akarta nekem. Én vagyok az egyetlen lánya , nem lett volna szabad így beszélnem vele.

Ahogy meggyőződtem arról, hogy minden megvan és mindent elpakoltam lesétáltam a konyhába, anya épp a reggeli kávéját itta. Észrevette , hogy jövök így letette a kávét a pultra majd már épp fogta volna meg a kést hogy elkezdje a szendvicsem készítését mikor én elvettem tőle a vágó eszközt és szorosan átöleltem. éreztem hogy nagyon meglepődött de aztán gyorsan viszonozta az ölelést .
- Sajnálom, neharagudj..- suttogtam
- Nem kislányom, te ne haragudj, tudom, hogy hibáztam, sokszor, de azt is tudom, hogy Paulban megtaláltam mindazt amit az eddigi partnereimben nem. Tudom hogy mindketten boldogok leszünk ott.- simogatta az arcom.
- Remélem anya, mert nem akarom hogy ismét szenvedj, egy pasi miatt.- mosolyogtam már vidáman.
- Tudom, hogy imádni fogod az új helyet. És Paulnak van két kutyája is, láttam róluk képeket, nagyon aranyosak, és Paul is nagyon kedvel téged. tökéletes lesz...- mosolygott majd hozzálátott a reggelim készítéséhez.
Tökéletes... szeretnék ebben bízni, de valahogy amikor meghallom ezt a szót mindig valami mű dolog jut az eszembe, olyan hogy tökéletes, nem létezik... És mi a jó a tökéletesben, a hibátlanban? Semmi....
- Hidd el bogaram, Los Angeles az ideális hely az újrakezdésre...- mondta mire én csak bólintottam egyet.

 Maria Claire Rodriguez:

Victoria Michelle Rodriguez: