2013. november 27., szerda

Friends...

itt vagyok az új résszel, bocsánat, hogy csak most de nagyon fáradt vagyok mostanában, és lehet hogy nem is lett túl hosszú, de tartalmas.






2 hét múlva…


Már két hete dolgozunk együtt a csapattal. Én,  Nick,  Jack, és Michael kezdünk nagyon jól összeszokni. Nick szinte naponta hozza az új, jobbnál, jobb dalokat, szóval van miből válogatni. Nick és én azóta nem voltunk kettesben, mindig próbálom elkerülni az olyan helyzeteket, nem akarok vele beszélgetni, úgyhogy ha a másik két srác kimegy , agy szünetet tart, én is elvonulok, volt , hogy inkább a wc- ben kuksoltam és telefonomon bámultam az órát…tudom gyerekes. Szerencsére Jack és Mike tudja, hogy Nicknek van kapcsolata, így előttük, megsem próbál beszélni velem, mármint arról, arról a csókról amit azóta sem tudok kiverni a fejemből. Borzalmas érzés, éjjel róla álmodom, és napközben is ha csak lehunyom a szemem, csak őt látom, érzem ahogy megcsókol. Nemtudom mit tehetnék, hisz ez sem mehet örök időkig, nem kerülhetem őt mindig, muszály lesz egyszer megbeszélnem vele. Most fél egy van. A srácokkal hozattunk, kínai kaját. Miután mindenki végzett Jacknk és Mikenak még el kellett menni egy fél órára, úgy döntöttem, hogy most megbeszélem vele.
Mikor elmentek a srácok, Nick beült a keverőpult elé, és úgy csinált mintha nagyon dolgozna valamin, de tudtam, hogy ez nincs így.
-          Nick…- szólítottam meg
-          Nahát, te még itt vagy? Hogy-hogy nem rohantál el? Tudod a leprám még nem múlt el…- mondta komolyan majd felém fordult. Soha nem láttam még ilyen szomorú szemeket.
-          Én…bocsánatot kérek, ne haragudj, hogy mostanában kerültelek, de nem tudtam hogyan viselkedjek veled azok…azok után. – ültem le vele szemben.
-          Semmi baj, tényleg kicsit kínos, csak tudod fáj mert én, nos én nagyon szeretek veled lenni, szerettem volna veled beszélgetni.- mondta mire én öntudatlanul talán de megfogtam a kezét. Hirtelen összefonódott kezünket nézte csak, éreztem, hogy nem lesz jó vége, így elengedtem kezét és keresztbe fontam a karjaimat.
-          Én is szeretek veled lenni, és  te egy fantasztikus srác vagy, ezért olyan nehéz , hogy veled legyek, azok után ami történt… de mindegy, szeretném neked felajánlani a barátságomat, lógjunk néha együtt, beszélgessünk, én hiszem, hogy jó barátok lehetünk.- mondtam mire ő elmosolyodott.
-          Rendben, legyen…barátok vagyunk. – mondta majd felállt. Én is felálltam mire ő magához ölelt. Erősen szorított magához, a hátamat simogatta, mikor  éles női hangot hallottam.
-          Itt meg mi folyik?- mindketten a hang irányába fordultunk, Égy szép szőke lány állt az ajtóban.
-          Ohh…szia Jessica.- engedett el Nick.
-          Szia drágám.- lépett közelebb és megcsókolta a fiút.- Na és ez ki?- pillantott rám.
-          Jess, ő itt Mary, új felfedezett, most vele dolgozunk együtt. Nagyon tehetséges lány..
-          Nem kétlem.. de örülnék ha nem ölelgetnéd, meg simogatnád őt…te az enyém vagy.- mondta Jessica
-          Na de drágám…- kezdte Nick.
-          Semmi ellenvetés, Te az enyém, én a tiéd , nem lehetsz az övé…
-          Bocsánat, nincs szándékomban elvenni tőled, és Nick amúgy sem egy tárgy amit birtokolhatsz. De tudod mit, nincs semmi közöm hozzátok, én most megyek..- mondtam és már indultam volna mikor Nick megszólalt.
-          Nem, Mary, ne menj sehová…Jessica megy el.- mondta komolyan mire én csak néztem. A lány is meglepődött.
-          Micsoda? Nick, nem teheted..
-          De igen Jess, ez itt a munkahelyem és mi itt dolgozunk, nem jöhetsz ide amikor csak akarsz. Szólj ha jössz, hogy egyáltalán én ráérek-e veled foglalkozni.- mondta Nick komolyan. Jessica arcszíne már-már vörösbe hajlott.
-          Rendben, akkor majd hívj ha velem is tudsz foglalkozni, ha majd érdekel hogy mi van velem.- mondta a lány sértődötten.
-          Oké.- válaszolt Nick egyszerűen ami még jobban dühítette a lányt. Miközben az ajtó felé tartott végig farkasszemet néztünk majd kisétált  a stúdióból. Nick a fejét fogva ült le a székbe .
-          Nick..- guggoltam le elé és megfogtam a kezét.
-          Tudom mit akarsz mondani, Jess egy kicsit..
-          Bunkó? Fennhéjázó ? Irritáló?- vágtam közbe mire ő felnevetett.
-          Nem akartam így fogalmazni, de azt hiszem igazad van.- mondta mire én elmosolyodtam. – Nem iszunk egy kávét? A közelben van egy kitűnő kávézó..
-          Umm…- néztem félre
-          Egy baráti kávézás, nem felejtettem el.- nevetett fel.
-          Akkor rendben.- mondtam  majd felálltam . A vállamra vettem a táskámat majd el is indultunk. Egy aranyos kis kávézóba mentünk, nagyon csendes volt. Nickkel egy hátsó kis boxban foglaltunk helyet. Ahogy láttam , a fiút jól ismerték már a felszolgálók. Mindketten kávét kértünk majd ahogy kihozták beszélgetni kezdtünk.
-          Tudod félelmetes a hasonlóság közted és Demi Lovato között..
-          Tudom, de én nem ő vagyok…Fogalmam sincs miért hasonlítunk ennyire.
-          Teljesen olyan vagy mint ő 2-3 éve, furcsa.- mondta halkan majd a kávéját nézegette.
-          Umm, Jessica-val mióta vagytok együtt?- kérdeztem mire rám pillantott.
-          Miután feloszlott a banda, azt hiszem rá félévvel találkoztunk és kezdtünk el randizni. Szóval olyan másfél éve. Eleinte olyan édes és kedves lány volt. Mivel modell sokat utazik és az elmúlt pár hónapban kicsit elhidegültünk egymástól. Aznap mikor a parton voltunk és haza mentem ép kipakolt.
-          Kipakolt?- néztem értetlenül.
-          Igen, a barátnőjével megbeszélte hogy hozzám költözik.
-          Ohh, és veled meg nem?
-          Nem.
-          És akkor ti most együtt is éltek?- kérdeztem mire fürkészve nézett.
-          Zavarna téged?- kérdezte
-          Engem? Ne viccelj, miért zavarna? Csak azért kérdeztem mert az összeköltözés egy nagy lépés, azt jól megkell fontolni. És ha együtt éltek, akkor a kapcsolatotok igen komoly lehet..
-          Nem élünk együtt, azt mondtam, hogy én nem akarom hogy hozzám költözzön.
-          Értem.- válaszoltam egyszerűen.
-          És te?- kérdezte
-          Én a szüleimmel lakom, illetve anyával és Paullal. Mint a múltkor mondtam, nekem most a zene a legfontosabb. – mondtam
-          És nem is örülnél ha valaki udvarolna neked?- kérdezte.
-          Nem tudom, talán, de félek, hogy csak visszatartana a célom elérésében. Ha valakivel járni kezdek….elvárom, hogy a fiú támogasson engem mindenben, szeressen és tiszteljen, és nyújtson biztonságot…ilyen fiúval még nem találkoztam.- mondtam mosolyogva
-          Biztos?- kérdezte és tudtam hogy ezzel magára céloz. Nick tényleg fantasztikus fiú. Jóképű, kedves, figyelmes és azt hiszem totál odavagyok érte azóta a csók óta. Próbáltam elfelejteni, de sehogy sem megy.. Akárhányszor lehunyom a szemem őt látom magam előtt, ahogy rám mosolyog, senki nem tudja, és nem is tudhatja meg senki a jövőben sem. – Hé Mary…
-          Igen?- ébresztett fel elmélkedésemből.
-          Nagyon elgondolkoztál és olyan furcsán néztél rám.- simogatta meg a kezem.
-          Tudom…öhm, a válaszom igen, biztos hogy még nem találtam meg a megfelelő srácot. De ezentúl sokkal nyitottabb leszek, és remélem, te mint a barátom, megóvsz engem a szélhámosoktól, akik csak kiakarnak használni, mivel nincs bátyám, ez a feladat a legjobb barátomra hárul.- nyomatékosan kiemeltem a barátom szót.
-          Bennem bízhatsz, megvédelek bármi áron.- mondta  mire majd megszakadt a szívem.
-          Köszönöm, de most menjünk dolgozni.- mondtam mikor megittam az utolsó korty kávét is. A stúdióban töltöttük az egész délutánt, kisem mozdultunk onnan. Felénekeltem egy dalt majd azt elemezgettük a fiúkkal..


Miután este hazaértem megvacsoráztam anyáékkal. Elmeséltem szokásos élményeimet a stúdióban, ami a vicces, hogy szinte minden nap ugyanazt mesélem, hisz mindennap ugyanazt csinálom, énekelek amíg bírom. Persze a Nickkel történtekről soha nem mesélek, utána úgyis folyamatosan az lenne a téma.
A vacsora után felvonultam a szobámba. Elővettem a laptopomat s bekapcsoltam azt.  Közben elkezdtem levetkőzni majd megnyitottam a vizet és beálltam a zuhany alá. Szerencsére nem felfrissített hanem még inkább elnyomott és még álmosabb lettem. Bár ez nem is csoda hiszen délelőtt tanulok és jön a magán tanár majd 11 órára megyek a stúdióba. Persze nem minden nap jön a tanár és akkor kicsit eltudom bliccelni a tanulást, vagyis csak annyiban hogy kevesebbet tanulok, néhányszor átolvasom az anyagot és kész, ma is ez volt így már fél 11-re be tudtam menni a stúdióba.
És ami a barátaimat illeti, a régi barátaimat , a régi legjobb barátaimat, akik régen mindennél fontosabbak voltak nekem, eltűntek. Nem válaszolnak a leveleimre és ez nagyon rossz érzés. Azt hittem mindig mellettem állnak majd  de ez nem így van, csalódtam bennük.
És ami még Nickket illeti, ez a lány, Jessica. Nem is értem ezt a fiút, ő sokkal jobbat érdemelne, ő nem is ilyen, látszik, hogy semmi közös nincs bennük. És a lány, lerí róla, hogy ha kellene savat öntene a másikra, csak hogy az ő akarata érvényesüljön.


 Miután reggel összeszedtem magam jött a magántanárom és átvettünk nagyrészt mindent amit eddig tanultunk, szúrópróba szerűen tett fel kérdéseket tantárgyakból. Szinte mindenre helyesen válaszoltam így gyorsan végeztünk és nem kínzott nagyon. Kiadta a feladatokat amiket megkell csinálnom, mire legközelebb jön, ami szerencsére csak hétfőn lesz. Igen, péntek van, úgyhogy vasárnap ráér megcsinálni.

Mire beértem a stúdióba elmúlt 11 óra így rögtön munkához kezdtünk. Nick hozott egy új dalt amit előző este írt nekem. A dal címe: Maybe better without you . A dal egy fiúról és egy lányról szól. A lány szerelmes és a fiú is szereti azonban van egy kis probléma, nem lehetnek együtt, a fiút köti az ígérete és így nem szeretheti szabadon a lányt ezért a lány úgy dönt kilép az életéből, mert inkább lesz magányos, él egyedül, minthogy valaki olyanra várjon , aki soha nem lesz az övé.
Mintha csak rólunk írta volna ezt a dalt. És ahogy énekeltem még inkább ezt éreztem, egy nagyon szép lassú szerelmes dal volt.
-          Nahát ez egy csodálatos dal .- mondtam mikor kimentem a fiúkhoz. – Imádom, szeretném ha rajta lenne az albumon.
-          Felőlem okés ..- mondta Jack.- Tényleg jól sikerült.
-          Akkor jó, nézzétek fiúk, úgy érzem összeesek a fáradtságtól én most hazamennék . Ugye nem baj..- mondtam
-          Dehogy csajszi, menj csak, pihend ki magad mert hétfőn folytatjuk a munkát, minél előbb kész az album annál jobb.
-          Ez így igaz.- mosolyogtam majd vállamra vettem a táskámat.
-          Mary, szívesen haza viszlek ha szeretnéd.
-          Rendben, azt megköszönöm.- mondtam majd intettem a fiúknak és elindultam a folyosón a lifthez. Hamarosan Nick is csatlakozott hozzám és már együtt sétáltunk a lifthez.- Szép dal.- mondtam rá sem nézve mikor beszálltunk a liftbe.
-          Köszönöm, örülök hogy tetszik., tegnap este írtam, alig aludtam az éjjel.- mondta mire én bólintottam egyet.- Nincs kedved levegőzni egyet? Lemehetnénk a partra.- mondta mire nekem eszembe jutott az a délután.
-          Nem hiszem hogy jó ötlet. Inkább haza mennék.- pillantottam rá.
-          Azthiszem szakítok Jessicaval.- mondta mire felkaptam a fejem.
-          Mi?- kérdeztem és épp ekkor nyílt ki a lift ajtó.
-          Erről szeretnék veled beszélni.- mondta miközben a kijárat felé sétáltunk.
-          Velem? Miért? Nekem mi közöm van ehhez?- kérdeztem halkan.
-          Nagyon is sok.- mondta majd ahogy az autójához értünk kinyitotta nekem az ajtót. Gyorsan beszálltam majd ahogy ő is csatlakozott hátrahajtotta a fejét. – Kérlek Mary, csak szeretnék veled beszélni, pár perc lesz az egész.
-          Ha pár perc az egész akkor itt is tudunk beszélni.
-          Levegőre van szükségem, és úgyis végig a partmentén mennénk. – mondta és szomorúan nézett rám.
-          Rendben…menjünk, de tényleg csak pár perc.- egyeztem végül bele. Kb 5 perc volt az autó út addig a partszakaszig ahol a múltkor voltunk. Nick leparkolt majd mindketten lesétáltunk a homokos partra, végig a hullámokat bámultam, nem igazán néztem rá. Már magamtól is tudtam az utat a kis öböl részbe. Ahogy a sziklákhoz értünk szembefordultam vele.- Mond.
-          Tegnap este gondolkoztam. Tudod, annyiszor átrágtam magamban és mikor írtam a dalt teljesen biztos lettem benne. Nem akarok vele lenni, ez a dal leírása a mi helyzetünknek, nem akarom, hogy velünk is ez legyen.
-          Mi? Nick mi az hogy velünk? Mi barátok és munkatársak vagyunk, semmi több, nincs velünk semmi.- akadtam ki.
-          Ugyan Mary, te is és én is nagyon jól tudjuk hogy mit érez a másik. Azthiszed nem érzem, nem tudom ahogy rám nézel, ahogy figyelsz mikor énekelsz, a szemed mindent elárul, szépségem. És tudom hogy te is látod rajtam. Minél inkább ellenkezünk annál rosszabb lesz. Annál inkább akarjuk a másikat.
-          Nick, ez nem igaz, fejezd be én nem érzek irántad semmit, ezt értsd meg. Én nem akarok neki rosszat. Jessica szeret téged.
-          Nem, Jessica nem engem szeret hanem azt szereti aki még híresebbé teheti őt. A hírnevemet szereti, soha semmiben nem értettünk egyet, semmit nem csinálunk közösen. Mary, nem tudom mit érzek irántad, ez valami nagyon különleges. Csak szeretnék kapni egy esélyt hogy bebizonyítsam nem akarok ártani neked.- fogta meg a kezem.
-          Csak most ismertelek meg Nick, nem tudom jó ötlet-e, még csak egy fél hónapja hogy ismerlek. Ez túl gyors..- mondtam mire ő elnevette magát.
-          A múltkor túl gyors volt…mikor itt ezen a helyen akartalak megcsókolni, azóta sok minden változott.
-          Nick… így nem. Esetleg ha már nem lenne Jessica , ha már nem lennétek együtt, talán, de addig, semmiképpen sem. Viszont nem akarom hogy elhagyd miattam.- mondtam és ekkor villámlott egy nagyot. Eddig észre sem vettem, hogy beborult az ég és fúj a szél.
-          Ne mond hogy nem akarod. – mondta halkan és hatalmasat dörgött az ég majd elkezdett esni az eső. Beletúrtam a hajamba majd letöröltem az arcomat.
-          Haza akarok menni…- fordultam el.
-          Én közelebb lakom, csak pár utcányira innen, menjünk hozzám és ha eláll az eső haza viszlek .- mondta
-          Miért nem most viszel haza, nem mindegy mikor?
-          Nem szeretek esőben vezetni..- mondta mire én hülyén nézhettem rá.
-          Ez komoly?- nevettem fel.
-          Igen, de induljunk, nem szeretném hogy megfázz és elmenjen a hangod.- mondta mire én csak bólintottam.
-          Oké.- mondtam, és futva tettük meg a visszafelé vezető utat. A rajtunk lévő ruhák, persze már csurom vizesek voltak.
-          De ahogy eláll az eső, haza viszel.- jelentettem ki az autóban. Tudtam, hogy akár most is haza tudna vinni, hisz nem féléve van jogsija, nem kezdő már, valószínűleg nagyon sokszor vezetett már esőben. De azért bele mentem hogy felmegyek hozzá, magam sem tudom miért.
-          Persze, kisasszony.- mondta kis mosollyal az arcán miközben az utat figyelte .



Ő itt Jessica, Nick barátnője




Mi a véleményetek? Mit gondoltok, mi lesz még itt?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése